Tündérszépek – 2020
19 megye szépségei vettek részt Tündérszépek 2020 szépségversenyünkön, melyen a nagykanizsai Tótpeti Lili fejére került a királynői korona. Az első udvarhölgy a győri Németh Vivien, a második udvarhölgy a szegedi Tápai Dóra lett, a közönség pedig a budapesti Gondár Kíra Vivient választotta kedvencének.
Az alábbiakban a döntős mezőnyt, valamint megyei bontásban az összes induló képeit tekinthetik meg olvasóink.
– Jelenleg Kömlőn dolgozom, a helyi önkormányzati hivatalban. Elmondhatom azt is, hogy van egy másfél éves kisfiam is, akit nagyon szeretek. Mellette pedig rendszeresen járok egy esti iskolába is. A Tündérszépek-szépségversenyre az egyik közeli ismerősöm hívta fel a figyelmemet, ő buzdított arra, hogy jelentkezzek és mérettessem meg magamat.
Dzsenifer kedvenc étele a rántott sajt, itala a Pepsi, kedvenc parfümje a Paco Rabanne, és mindenféle zenét szívesen meghallgat. Magassága 170 cm és a Skorpió jegyében született.