Tündérszépek – 2020
19 megye szépségei vettek részt Tündérszépek 2020 szépségversenyünkön, melyen a nagykanizsai Tótpeti Lili fejére került a királynői korona. Az első udvarhölgy a győri Németh Vivien, a második udvarhölgy a szegedi Tápai Dóra lett, a közönség pedig a budapesti Gondár Kíra Vivient választotta kedvencének.
Az alábbiakban a döntős mezőnyt, valamint megyei bontásban az összes induló képeit tekinthetik meg olvasóink.
– Sziasztok! Jelenleg óvodapedagógusként tevékenykedem Füzesabonyban. Szabadidőmben nagyon szeretek kirándulni, emellett az utazás is igencsak közel áll hozzám. Továbbá nagyon szeretek még sütni és főzni is. Elmondhatom, hogy új dolgokat is szívesen kipróbálok, ezért is határoztam úgy, hogy megmérettetem magam a Tündérszépek második szériájában.
Petra kedvenc étele a carbonara, itala a rostos és a mojito, kedvenc parfümje a Zara, és legszívesebben Majkát és a külföldi pop előadókat hallgatja. Magassága 160 cm és a Bak jegyében született.