Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig minden régióból egy lány jutott a következő körbe, melynek a győztese Algács Lia lett, ő csatlakozhat a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntő szeptemberben kerül megrendezésre.

Vallyon Bettina

Szolnok, 24 éves

Vallyon Bettina vagyok, 24 éves, közel 3 éve egy könyvelőirodában dolgozom. Gyerekkorom óta sportolok, több évig atlétikáztam, ma már csak edzőtermi edzéseket végzek. A szépségverseny és a modellkedés már régóta érdekel, ezért úgy gondoltam, ebben az évben megméretem magam a Tündérszépeken.

Bettina 168 centiméter magas, csillagjegye: halak. Kedvenc étele a húsleves, itala pedig az ananászlé. Szívesen hallgatja Maluma Djadja című dalát, kedvenc parfümje pedig a Montale Arabians Tonka illata.

További versenyzők

Korábbi versenyek

Adatvédelmi nyilatkozat Felhasználási feltételek Játékszabályzat