Tündérszépek – 2020

19 megye szépségei vettek részt Tündérszépek 2020 szépségversenyünkön, melyen a nagykanizsai Tótpeti Lili fejére került a királynői korona. Az első udvarhölgy a győri Németh Vivien, a második udvarhölgy a szegedi Tápai Dóra lett, a közönség pedig a budapesti Gondár Kíra Vivient választotta kedvencének.

Az alábbiakban a döntős mezőnyt, valamint megyei bontásban az összes induló képeit tekinthetik meg olvasóink.

Csete Dóra
20, Sarkad

– Felszolgálóként dolgozom egy gyulai étteremben. Szabadidőmben szeretek a barátaimmal lenni – osztotta meg lapunkkal Dóra. – Anyukám bíztatott, hogy jelentkezzem a Tündérszépekre, de én is szerettem volna kipróbálni magam.

 

Dóra 165 cm magas és a kos jegyében született. KEdvenc étele a bolognai spagetti, kedvenc itala a cola. A legszívesebben Halott Pénz számokat hallgat, kedvenc parfümje a Far Away.

Tündérszépek – 2020